Fordított OZMÓZIS

(Reverse Osmosis)

Amit a fordított ozmózis (RO) technológiáról tudni kell...

Fordított ozmózis

A fordított ozmózist, mint folyamatot, elsősorban az ivóvízkezelés során alkalmazzák, ahol zárt technológiai rendszerben, nyomás alatt egy féligáteresztő rétegen (membránon) préselik át a már több lépcsőben előszűrt vizet.

A fordított ozmózis során használt membrán áteresztő mérete 0,0001 mikron nagyságú, amely így kiszűri a tisztításra szánt vízben lévő szinte összes fizikai és kémiai szennyezőanyagot, valamint a biológiailag aktív szervezeteket is.

A fordított ozmózis technológiáját először a haditengerészetnél használták a sós tengervízből történő ivóvíz előállítására.

A nyugati világban régóta elterjedt, de ma már a közel-kelet tehetősebb országai is így nyerik ivóvizüket a tengerből, sőt, Ázsiában már megjelentek a palackozott RO (Reverse Osmosis) ivóvizek is.

A fordított ozmózis, az úgynevezett ultraszűrési technológiákhoz tartozik, és egyre jobban elterjed az ipari technológiák vízellátásában, a vegyipari folyamatokban, a kazánok tápvíz ellátásában és a gyógyszeriparban, a nagy tisztaságú víz biztosítása terén.


A működése...

Fordított ozmózis folyamata

A fordított ozmózis (Reverse Osmosis, RO) a természetes ozmózis folyamat megfordítása nyomás hatására.

Az ozmózis jelenség egy oldószernek a természetes áramlása egy félig áteresztő membránon keresztül, egy hígabb oldat irányából a töményebb oldat irányába.
A hajtóerő az ozmózisnyomás, mely függvénye az oldószer és az oldott anyag típusának, valamint a koncentrációnak.
Amikor az ozmózisnyomás éppen egyenlő a felépülő hidrosztatikus nyomással, az eredmény az ozmotikus egyensúly, amikoris a membránon keresztüli nettó áramlás nulla.

Amennyiben túlnyomást alkalmazunk a töményebb oldat oldalára, a természetes ozmózis áramlás iránya megfordul.

Az oldószer a töményebb oldat felől a hígabb oldat irányába áramlik.

Ez a folyamat a fordított ozmózis.


Fordított ozmózisos rendszerekben, a szeparációhoz erős, tartós, spirálisan csavart fordított ozmózis membránokat alkalmaznak.

A berendezés nagynyomású szivattyúja az előkezelt nyersvizet (tápvíz) magas nyomáson szivattyúzza a fordított ozmózis membránokra.

Az ivóvíz tisztítóknál ezt a nyomást a vezetékes hálózatban uralkodó víznyomás biztosítja.

A membránok szétválasztják a folyadék áramot egy “tisztított” termékvíz áramra (ezt nevezzük permeátumnak) és egy koncentrált áramra (ezt nevezzük koncentrátumnak), mely utóbbiban találhatók a nyersvízáramból származó ásványi sók, baktériumok, stb.
Ennek következtében ezeknek a “szennyezőknek” a koncentrációja lényegesen magasabb lesz a koncentrátumban, mint az eredetileg feladott nyersvízben.
A spirálisan csavart membrán két réteg félig áteresztő membránt tartalmaz, amelyeket egy finom szövésű támasztó anyag választ el egymástól.

A membránoknak három széle lezárt, így egy borítékszerű formációt hoz létre a finom szövésű támasztó anyag körül.
A membrán borítéknak a negyedik széle egy perforált csőhöz csatlakozik úgy, hogy a finom szövésű támasztóanyag a központi perforált cső köré van tekerve spirálisan. Egy durvább szövésű műanyag háló helyezkedik el a membrán boríték egyik külső oldalán. A háló elválasztja egymástól a membrán rétegeket, és az áramlás turbulenciájának kialakítására is szolgál. Ez a négy réteg spirálisan van feltekerve, és egy henger alakú nyomástartó edénybe kerül.

Ezt az egységet nevezzük egy komplett membrán modulnak.


A víztisztítóknál a tápoldatot a spirálisan csavart tekercs egyik végénél vezetjük be a modulba, majd a folyadék végigáramlik a durva háló által létrehozott membrán közti résen. A nyomás alatti tápvíz egy része áthalad a membránon, ez a permeátum (termékvíz), a membrán boríték belseje felé áramlik és követi a szálas alátámasztásban lévő áramlási csatornákat, amelyek azután a permeátumot a központi perforált csőbe gyűjtik össze. A koncentrátum a modulnak a feladással ellentétes végén lép ki.


Nos ezen szakmai tanfolyam után, ha nemes egyszerűséggel akarjuk megfogalmazni mi is történik a víztisztítóban a fordított ozmózis technológiáját alkalmazva, akkor ...


Fordított ozmózis membrán működési elve

A nyomás hatására egy féligáteresztő hártyán (szűrő) folyik keresztül a víz, amely szűrési folyamat során, a szűrő olyannyira apró résein szinte csak a vízmolekulák képesek átjutni, amely eredményeként, egy rendkívül alacsony ásványi anyag tartalmú, vegyi, és biocid anyagoktól mentes tiszta vizet kapunk!



Érdeklik a további részletek?!

Szívesen elküldjük...

Amennyiben érdeklik a további részletek, azon információk, amelyeket szándékosan nem teszünk közzé, írjon nekünk, szívesen elküldjük Önnek! Számos olyan tanulmányt is készítettünk, amely meggyőződésünk, hogy hasznos lehet Önnek, egészségesebbé teheti életét, tényekről írunk, amelyek mellett naponta megy el, és nem veszi észre ...
Nos?

Milyen címre küldhetjük?

       
  VEZETÉKNÉV:  
  KERESZTNÉV:*  
       
  E-MAIL CÍM:*  
       
  VÁROS ahol lakik:  
       
  FELIRATKOZOM / KÉREM A CIKKET!
   

Kérdése van?

Kérdezze munkatársunkat

Amennyiben kérdése van bármely termékünkkel kapcsolatban,
kérem keressen minket a KAPCSOLAT linkre kattintva,
esetleg skype-on,
vagy hívja munkatársunkat a +3630-649-8894 telefonszámon!

Kapcsolódó cikkeink:

Ha kétségei vannak ... Ha kérdezne...

A vezetékes ivóvíz hálózathoz csatlakoztatható, fordított ozmózis víztisztító
  • Kiszűri a vízből a klórt, és más vegyianyag maradványokat

  • Kiszűri a vízből a hormon, és más gyógyszermaradványokat

  • Kiszűri a vízből a felesleges ásványi anyagokat

  • Egészséges, sejtszinten feldolgozható, valóban tiszta vizet készít